credit suisse

Bejött a váltás a Credit Suisse-nél, 45%-kal ugrott a profit

A második negyedévben közel 10 milliárd svájci franknyi vagyon áramlott be gazdag ügyfeleitől a Credit Suisse-hez, a nagybank fő kereskedési üzletága is jobban teljesített a versenytársakénál, profitja pedig egy év alatt 45%-ot ugrott.

Elárulta a Credit Suisse, hogy miben lát lehetőséget

Nem feltétlenül segítik a gazdaságot a jelenlegi globális trendek, viszont van, amiből profitálhatnak a befektetők - véli a Credit Suisse. A bank stratégái a szupertrendekkel foglalkozó konferencián néhány szektort kiemeltek, ami felpöröghet a globális folyamatok fényében, köztük van például a védelem, a tiszta energia és az 5G.

Jól startolt a Credit Suisse, szárnyal az árfolyam

Az elemzők által várt 692 millió eurót meghaladó, 749 millió svájci frankos adózott eredményről számolt be ma reggel a Credit Suisse az első negyedére vonatkozóan. A hároméves szerkezetátalakítási programja végén járó svájci nagybank áprilisban is lendületben maradt a vezérigazgató szerint.

Évek óta először nyereséges a Credit Suisse

Több mint 2 milliárd svájci franknyi profitról számolt be a Credit Suisse a tavalyi évre vonatkozóan, ezzel 2014 óta először nyereséges a svájci nagybank. A negyedik negyedévre vonatkozóan a bank 292 millió franknyi profitot generált, ami meghaladja az elemzők által várt 225 milliót. A bank részvényeinek árfolyama jelenleg fél százalékos erősödést mutat.

Újabb manipulációs botrány a Deutsche Banknál

Kötvénykereskedési kartellben vehetett részt a Deutsche Bank, a Credit Agricole, a Credit Suisse és egy negyedik bank, ezért eljárást indított ellenük az Európai Unió versenyhatósága - írja a Reuters.

Vagyonmenekítésre biztatják gazdag ügyfeleiket a Credit Suisse bankárai

A Brexit körüli bizonytalanságok miatt a Credit Suisse privátbankárai inkább azt tanácsolják ügyfeleiknek, hogy az Egyesült Királyságban lévő befektetéseiket inkább vigyék ki az országból - számol be a hírről névtelen forrásokra hivatkozva a Financial Times.

Nagy bejelentéseket tett a második legnagyobb svájci bank

Legalább 2 milliárd svájci frank összegben tervez részvényvisszavásárlást a Credit Suisse a következő két évben, és osztalékemelésre is készül - jelentette be a svájci nagybank. Az idei adózás előtti nyereség 3,2 és 3,4 milliárd svájci frank között lehet a társaságnál.

Pár év, és annyi pénzünk lesz, amennyiről álmodni sem mertünk

Pár év, és annyi pénzünk lesz, amennyiről álmodni sem mertünk

Idén is gazdagodik a világ, ami a jó részvénypiaci teljesítmény mellett sokkal inkább a nem pénzügyi vagyon növekedésének tudható be. A Credit Suisse Global Wealth Reportja szerint idén is az USA tette hozzá a legnagyobb részt a vagyonnövekményhez 6 ezermilliárd dollárral, de Kína és Európa sem panaszkodhat az egy főre jutó több mint 63 ezer dolláros vagyonnal. És mindez semmi: a tanulmány becslése szerint a következő öt évben a globális vagyon 26%-kal nőhet, elérve ezzel a 399 ezermilliárd dollárt. A növekmény egy jelentős részét pedig a feltörekvő piacok adják majd, élen a középosztálybeliekkel.

Jelentős profitemelkedésre számít a svájci nagybank

Éves szinten 5-6 milliárd svájci franknyi profitot vár a következő két évben Tidjane Thiam, a Credit Suisse vezére, erről a svájci NZZ újságnak adott interjúban beszélt - írja a Reuters.

Visszafizeti az arabok pénzét a svájci nagybank

Bejelentette a Credit Suisse, hogy visszavásárol 6 milliárd dollárnyi kötvényt, amivel még a pénzügyi válság alatt a Qatar Investment Authority és a szaúdi Olayan család nyújtott számára finanszírozást - írja a Financial Times.

Rekordokat döntögetnek a világ legnagyobb bankjai

Nagyobb ma a legnagyobb befektetési bankok nyeresége, mint a 2000-es évek csúcsán volt, de továbbra is alacsony a tőkearányos megtérülésük - írja a Financial Times, amely részletes elemzést közölt a befektetési bankok piacáról. Az amerikai befektetési bankok nem panaszkodhatnak, 2015 óta nem található európai szereplő a világ 5 legnagyobb befektetési bankja között.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.